2020. július 23., csütörtök

Cobra Helyzetjelentése - Szférák zenéje

A drakonida hajók kitisztítása a holdpálya alatti térben szépen, a terveknek megfelelően halad. A Holdon túli területeken teljesen kitisztították az összes drakonida jelenlétet, a Holdon túli űr egészét mostanra felszabadított területnek nyilvánították. Számos angyali lény lép be a Szeretet kozmikus tengeréből a Naprendszerbe, ami most Galaxisszerte megtölti a csillagközi teret, úgynevezett "szférák zenéjét" hozva létre, mely a Kuiper övtől egészen a Holdpályáig terjed:



Az éteri chiméra pókokat épp a Holdpályán belül is megtisztították, bár maradtak még néhányan a Föld közelében.
Az elmúlt néhány millió év alatt zajló galaktikus háborúk alatt a drakonidák sok egzotikus technológiát gyűjtöttek össze azokról a bolygókról, melyeket leigáztak, és szuperfegyverekké alakították őket:

A Mjolnir hadművelet egyik aspektusa ezeknek a szuperfegyvereknek begyűjtése, vizsgálata és megsemmisítése:

Ezek között a szuperfegyverek között van a drakonidák hajóin egy speciális skaláris rácsinverziós technológia, ami elnyomja az emberek kundalinijét és a harmonikus Platóni Szakrális Geometria rácsból átfordítja a bolygó energiamezejét:


Egy fordított, kvázi trapézszerű negatív rácsba.

A Fényerők visszafordító örvény technológiát használnak, hogy visszaállítsák a bolygó rácsát annak harmonikus állapotába és viszonylag sikeresek is, mivel vannak olyan területek a bolygó felszínén, messze az emberi településektől, ahol a rácsot már sikeresen visszaállították annak természetes, pozitív állapotába.

Ha szeretnéd támogatni a pozitív rács visszaállítását, elvégezheted az Élet Virága meditációt olyan gyakran, amilyen gyakran csak vezettetést érzel, mostantól egészen 2020 végéig:

Ugyan az összes plazma toplet bombának vége, még mindig maradtak toplet bombák kvantum szuperpozíciós állapotban, emberi implantátumokkal összekötve, amelyek a rács alapvető inverziós hálózatának kvantum szuperpozíciós csomópontjaiként szolgálnak, amik a Mátrix-konstrukció gerincét képezik a bolygó felszínén.

Ezek a toplet bombák nem jelentenek nagy problémát, mert sokkal könnyebb kitisztítani őket, mint a plazma toplet bombákat, és a drakonida flottákkal együtt ki lesznek tisztítva.
Ha fel szeretnéd gyorsítani és meg szeretnéd könnyíteni ezt a folyamatot, elvégezheted az implantátumok háromszögelési gyakorlatait:

Sok reptilián gyűlik össze a földalatti bázisaikban közel a bolygó felszínéhez. A drakonidák pajzsként használják őket, hogy megakadályozzák a Konföderációs flotta előrehaladását a felszín irányába és még tovább zavarják az energiarácsot.


Hogy pozitívabb dolgokról is írjak, a Plejádiak azt mondják, hogy végre kifejlesztették az érzelmek gyógyításának protokollját. Ha szeretnél érzelmi gyógyítást kapni a Plejádiaktól, ismételd meg háromszor: "771 Parancs" és a Plejádiak orvosi hajói segíteni fognak a gyógyító sugaraikkal. Segít, ha lefekszel és hagysz 20-30 percet a gyógyítási folyamatra.


A Plejádiak azt is mondták, hogy a koronavírus eltávolításának pozitív csillgpor nanotechnológiája nem olyan hatékony, mint remélték, mert a drakonidáknak erőteljes ellentétes nanotechnológiájuk van, ami bizonyos mértékben blokkolja a pozitív csillagport.
Ennek ellenére a Plejádiaknak februárban és márciusban nagy mértékben sikerült lecsökkenteniük a vírus halálozási arányát, és hamarosan kialakul a globális nyájimmunitás:



A Plejádiak azt mondják, hogy várakozásaik szerint az év végére a vírus magától kihal, mert nem talál olyan új gazdatestre, aki még nem szerzett immunitást:

Számos gyógymódot találtak a covid betegségre és néhány ezek közül igen hatékony:



A tudósok végre kezdik felfedezni, hogy az univerzum toroidális (körgyűrű) alakú:

Végre felfedezik a korábbi kozmikus ciklusokat:

És kezdik megérteni az emberi agy 11. dimenziós szerkezetét, mint az univerzum visszatükröződését, ahogyan azt a 11. dimenziós húrelmélet modellek is leírják:

Óvatos Közzététel az életről a Marson kezd megjelenni a fősodrású médiában:


A Közzététel versenye az a verseny, melyet Kína akar megnyerni:

Addig is, míg a Közzététel megtörténik, átadhatjuk magunkat ennek a vagány olasz galaktikus zenének:

Vagy segíthetünk fákat ültetni.


A Fény győzelme!

Fordította:MCCS
Eredeti angol nyelvü bejegyzés:

2020. július 21., kedd

Plejádi Helyzetjelentés FM144 által


Ez a helyzetjelentés közvetlenül a Plejádiaktól jött.

A Reptiliánok visszavonultak a föld alá és jelenleg készülnek a menekülésre. Ezért tűnik el sok ember. Minden kijárat le van zárva, minden bezáródik; ez az oka a lezárásoknak és a vírus második vagy harmadik hullámának a beharangozásának.

A tervük az, hogy elhagyják a Földet hajóikkal, mielőtt a Napvillanás megérkezik. Amint elhagyják az orbitális pályát, a Galaktikus Konföderáció kereszttűzébe kerülnek, mert ez még mindig egy galaktikus háború, és a bizonyítékok elkezdenek kiterjedni egészen le a földfelszínig:


Ezért akarnak annyi emberi túszt keríteni, amennyi csak lehetséges, hogy emberi pajzsként használják őket, hogy ezzel fenntartsanak egy biztonságos útvonalat a Konföderáció flottáján keresztül.

Azonban a Konföderáció elméletileg elfogadhatná a népesség részleges veszteségét azáltal, hogy eltávolítja az elfogott emberek lelkét, még mielőtt sérülést szenvednének a Reptiliánok hajóin (az Ashtar parancsnokságnak van ilyen technológiája), de egy bizonyos tömegnél kritikus jelentőségű, hogy mindenkit megmentsenek.

De a fő probléma az, hogy ezen emberek lelke csapdába esne a Sötétek hajóin (energiamezőket használva), és a Chiméra egzotikus technológiájával akár nem-fizikai szinten is képes ártani nekik.

A Galaktikus Konföderáció elsődleges prioritása mindig is a felesleges szenvedés és az emberiség veszélyeztetésének a megelőzése volt, amennyire csak lehetséges, és a Reptiliánok tudják ezt. 


Ezért röviddel az Esemény előtt a lehető legtöbb embert el akarják fogni - tömegekben, hatalmas hajókkal -, a Plejádiak szerint a lakosság legalább egyharmadát. Nem fogják felfedni magukat ezen műveletek során, egyszerűen egy újabb ellenőrzött hatalmat helyeznek az élre (soha nem fednék fel magukat az emberiség számára).


Úgy tűnik, hogy nem is törődnek a Napkitöréssel, tervük az, hogy egyszerűen átköltöznek egy másik bolygóra azáltal, hogy a lakosság egy részét elviszik, akiket úgy tartanának, mint haszonállatokat, és csak egy új rácsot telepítenének valahova. Már van egy új bolygójuk az új bolygókoncentrációs táboruk számára (a plejádi források szerint valahol az Alpha Centauri rendszerben):


A Cabal jelenleg erre készül, ezért vannak a lezárások. Nem akarják, hogy az emberek többé utazhassanak, otthon akarják tartani és követni őket, így sokkal könnyebben lehet az embereket összeterelni. 

Így nézel ki a maszkodban!!!
És nem ironikus, hogy ebben a jelenetben implantálnak nyomkövető eszközt?

Azonban van egy probléma, a Reptiliánok nem bírják a magas rezgést/ pozitív energiákat. Nem tudják elviselni a magas rezgésű emberek jelenlétét, ezért csak alacsony rezgésű embereket használhatnak túszként a hajóikon.

Ez is az oka a folyamatban levő lezárásoknak, az egyre terjedő faji háborúnak és a polgárháborúhoz hasonló körülményeknek, amelyeket a Cabal próbál kiváltani. Szükségük van arra, hogy az embereket félelemben és gyűlöletmódban tartsák, hogy biztosítsák a lehető legalacsonyabb rezgést, a plejádiak azt mondanák, hogy "szennyezett" emberekre van szükségük.


Jelenleg ez a Sötétek terve (ez nem azt jelenti, hogy így kell történnie). Mondanom sem kell, hogy a Fényerők tudatában vannak ennek, és természetesen van egy ellentervük.

Ennek ellenére a Galaktikus Konföderáció felszólítja az emberiséget, hogy hagyja abba a harcot, a faji gyűlöletet, az internetes kommentcsatákat, a veszekedéseket, a negatív gondolatokat stb.

Most fontosabb, mint valaha, hogy magas rezgést tarts fenn annak elkerülése érdekében, hogy a hüllők túszul ejtsenek.

A célcsoport olyan emberek lennének, akik továbbra is a mátrix teljes csapdájában vannak, akik semmit sem tudnak az ilyen dolgokról, akik részt vesznek a jelenlegi konfliktusokban és a gyűlöletben, húst esznek (mint maguk a Reptiliánok), akik általában hajlamosak egészségtelen életmódot folytatni, akik nyitottak a negatív lények általi megszállásra stb.

A plejádiak közölték, hogy ez a világ szegény vagy távol eső területeiről is sok embert érint, akiknek nincs fogalmuk a jelenlegi helyzetről, beleértve az Amazonas esőerdőjét (sok istennő testesült meg ott + Reptilian erőd), Afrikát (szintén Reptilián erődítmény) és Ázsiát ( különösen Indiát).

Az ilyen blogok olvasóit (vagy általában ébren lévő és spirituálisan aktív embereket) valószínűleg nem érinti ez, mert rezgésük már magas.

De továbbra is fontos a semlegesség, a béke, a tisztaság fenntartása...menjünk a természetbe, meditáljunk, vonuljunk vissza, tisztítsuk meg magunkat, mantrázzunk, tisztítsuk meg a csakráinkat, együnk egészségesen, gyakoroljunk yogát, kapcsolódjunk a Forrással, és imádkozzunk az emberiségért. 


Ez már nem szól a felhalmozó materializmusról, annak az időnek már vége. Arról szól, hogy sámánistaként viselkedjünk, hogy elindítsunk egy spirituális napi rutint, és küldjünk békét, nyugalmat és szeretetet a kvantummezőbe, és ezzel elárasztjuk a Föld kristályrácsát.

Mindenkinek megengedett, hogy megtisztítsa a Földet fénnyel. Ha 100 000 ember ezt megtenné minden nap, a Reptiliánok már nem bírnák ezt. Ez az oka annak, hogy jelenleg zavarnak mindent, minél több emberre van szükségük ezekben a negatív energiákban az ideális menekülési forgatókönyvük manifesztálásához, de az emberiségnek ki kell lépnie belőle.

Fontos az is, hogy alvás közben megvédd magad, mert a Reptiliánok és más negatív lények egyre inkább támadást hajtanak végre a nem fizikai síkokon. Tehát fontos, hogy most Fényharcos legyél, szállj szembe velük és tartsd fenn a Fényt.


Most a küldetések befejezéséről, az emberiség és a lelkek megmentéséről szól, és nem a politika, a bal-jobb gondolkodás, a hazafiság, a faji konfliktusok vagy a vallások agymosásáról, ez mindössze a Cabal által ellenőrzött szakmai terápia.

Ami az év hátralévő részét illeti, ősszel fogjuk látni a korona vírus általi lezárások gazdasági következményeit, az összes korábbi hatás összehasonlításban nem is lesz érdemes megemlíteni, valójában nem fogunk visszatérni a régi normalitáshoz.

A tisztán látó felszíni források azt is jelzik, hogy idén ősszel lehet egy esemény, amely gyakorlatilag megállíthatja vagy leállítja a világot (ezért azt javasoljuk, hogy legyen otthon elég készlet).

Erről nem adnak sok információt, de feltételezhető, hogy a Cabal egy 9/11-hez hasonló eseményt fog megvalósítani. Jelenleg a járvány második hullámát erőltetik így, valószínűleg valami más lesz, valami jelentősen nagyobb, esetleg egy külső fenyegetés, mióta ezek a tervek léteznek és a Cabal lassan kifogy a lehetőségek közül:


Lehet ez egy megrendezett idegen hamis zászlós invázió, különös tekintettel azokra a információkra, amelyeket a pleiádiak kiadtak ehhez a helyzetjelentéshez (ennek nem feltétlenül kell az előbb említett tömeges elrablásnak lennie, ez lehet csak a negatív titkos űrprogram / Sötét flotta első csapása… mint előjáték).


A távolbalátó források látják az őszi káoszt, és egyszerűen semmi sem fog tovább működni.

Számos időszakot említenek, azonban úgy tűnik, hogy a szeptember és a november áll a középpontban. Ha erről további információt kapok, posztolni fogom.

Kérlek, ne feledd, hogy ezek a jelenlegi „tervek”, függetlenül attól, hogy ilyen módon hajtják végre, vagy ebben az időkeretben nem 100% -ban megjósolható, mert a fényerők megteszik a megfelelő ellenintézkedéseket. De nagy a valószínűsége, hogy ősszel valami nagy történik.

Fontos, hogy maradjunk nyugodtak, már nagyon közel vagyunk, de rázós lesz.

A Fényerők azonban kijelentették, hogy megóvják az emberiséget.

Biztonságban vagy
Mihály arkangyal: "Én megvédelek téged minden alacsony energiától, és őrizlek téged, a szeretteidet és az otthonodat."

Fordította: Kira Sakura
Eredeti angol bejegyzés:

2020. július 8., szerda

Vízöntő Kora Aktiváció Jelentés Cobrától - 2020.07.07.

A Vízöntő Kora meditációnk óriási siker volt, ugyanis kb. 250.000 résztvevővel jóval meghaladtuk a kritikus tömeget.


Ez tovább stabilizálta a Vízöntő Kora pozitív idővonalat, nagyon kedvező, hosszútávú következményekkel.

A Vízöntő Kora Aktivációnk eredményeként minden jelentős plazma anomália és minden plazma toplet bomba eltávolításra került. Noha ez nem fogja beindítani az Eseményt, ahogyan azt vártam, ez egy hatalmas érdemi előrelépés. Minden fennmaradt akadály kitisztítása az Esemény felé sokkal kisebb és sokkal kevesebb időt vesz igénybe, tehát most egy olyan idővonalon vagyunk, ami egyre gyorsabban közelít a Kompressziós Áttörésbe.

Ami még fennmaradt, azok a drakón flották hajói, kvantum szuperpozíciós állásban megbújva a holdpálya alatti térben. Ezek az űrhajók a Galaktikus Konföderáció fejlett kvantum ágyú fegyvereivel kerülnek megtisztításra és leszedésre, aminek a kódneve: Mjölnir. (Thor Kalapácsa)


Magyarul itt:



Az első próbálkozás a drakón flotta eltávolítására 2017 végén és 2018 elején történt, de félbe kellett hagyni az Alfa idővonal összeomlása miatt. Most, a sikeres Vízöntő Kora Aktivációnk eredményeként, a Mjölnir művelet ismét újra aktiválódott és jelenleg gördülékenyen halad a terv szerint, a drakón flottát pedig teljes gőzerővel tisztítja ki.

A Fényerők közölték, hogy a drakón flotta eltávolításának utolsó szakaszában kb. 10%-os a valószínűsége annak, hogy a cabal egy hamis idegen invázió megrendezésével fog próbálkozni TR-3B járművel, és kb. 5% annak a valószínűsége, hogy a drakóniak egy igazi invázióval próbálkoznak majd a megmaradt drakón hajókkal, előbukkanva a kvantum szuperpozíciós állásból a fizikaiba, és megtámadják a felszíni lakosságot:


Mindkét forgatókönyv esetén nagyon hamar legyőzi majd a Galaktikus Konföderáció a sötét erők flottáit, ám ez kicsi de nem-elhanyagolható járulékos veszteséggel jár a felszíni lakosság között. A Fény és a sötét is próbálja ezt a két forgatókönyvet kikerülni, a Fény azért mert szükségtelen szenvedést hozna a felszíni lakosságnak, a sötét pedig azért, mert a Konföderáció flottájával való nyílt harc a gyors és teljes vereséget hozná el minden sötét frakció számára.

Amellett, hogy a drakón flottát tisztogatják, a Fényerők megtisztítanak minden rács inverziós technológiát is ami a sötét erők birtokában van. Ezek a technológiák eltorzítják az energiarácsot a bolygó körül és a Mátrix konstrukció alapját képezik.

Mindemellett a Fényerők kitisztítják a földalatti reptiliánokat szónikus fegyverek felhasználásával.

A Fényerők az irányított energia fegyvereket is tisztítják, valamint az EMP pulzáló fegyvereket a katonai műholdakról az alacsony Földpályán.

Megj.: EMP fegyver - Electromagnetic Pulse-Elektromágneses impulzus fegyver 

A Fényerők a kvantum elsődleges anomália kitisztításán is dolgoznak, ami meggátolja a Felemelkedett lények fizikai megtestesülését a bolygó felszínén. A kvantum elsődleges anomáliának a megtisztítása indukált hamis vákuum csökkenés révén történik:




Megjegyzés: a hamis vákuumról már írt korábban Cobra, itt elolvasható magyarul:


Sárkány források azt kommunikálták, hogy a Vízöntő Kora Aktivációnk közben pozitív idővonal váltás történt és kérik mindenkitől, hogy „csak az általad kiválasztott és neked tetsző élet forgatókönyvét írd és arra összpontosíts. Minél részletesebben vizualizálod a vágyott, optimális élettörténetet, annál inkább megerősíti majd ezt az új idővonalat. ”

Az aktivációnk után azonnal jelek voltak tapasztalhatóak világszerte az égen:


A pozitív idővonal már manifesztálódik a fizikaiban Ghislaine Maxwell letartóztatásával:


Ennek eredményeként, most először, a tömeges letartóztatások koncepciója elérte a fősodratú médiát :


És Bill Gates letartóztatásához is vezethet:


András herceg már ideges:


De először, Ghislaine Maxwellnek életben kell maradnia mindaddig, amíg tanúvallomást tesz. Ezért a Fényerők arra kérnek mindenkit, aki vezettetést érez, hogy vegyen részt az alábbi meditációban:


A következő pár hónap, november-decemberig, megmutatja majd az idővonal háború csúcsát az új pozitív Vízöntő Kora idővonal és a régi cabal uralta negatív idővonal között. A tömegmeditációnk nélkül a negatív idővonal sokkal hangsúlyosabb lenne, de sok negatív forgatókönyvet sikerült elhárítanunk.

Rengeteg próbálkozás lesz arra, hogy megosszák a felszíni népességet és gerjesszék az erőszakot:


A jezsuiták egyik terve, hogy megteremtik az Egyesült Államok részekre szakadását (hasonlóan ahhoz, ami a Szovjetunióval és Jugoszláviával történt) azáltal, hogy tovább erősítik a jobb és baloldal polarizálását a novemberi választások idején.

Ez az oka, amiért azt tervezik, hogy Hillary Clintont az elnökválasztások jelöltjeként mutatják be, ezzel biztosítva a maximális polarizációt.


A másik fő jezsuita terv az, hogy beindítanak egy kínai EMP támadást az USA ellen, ami egy új világháborúban eszkalálódna:





Az egyik aspektusa ennek a tervnek Kína fejlett járműveit használná, amelyek hasonlóak a TR-3B-hez és megrendezne egy hamis idegen inváziót a fő Titkos Űrprogramjuk katonai bázisáról Dingxinnél:


TR-3B-hez hasonló járművek érkeznének a Kínai földalatti Nagy Falból:



És az iráni hasonmásából:


A Fényerők becslése szerint egy ál idegen invázió esélye 10%, Kína-USA háború esélye 12%, az USA részekre szakadásának esélye 25%, egy amerikai polgárháború esélye pedig 35%.

A következő hónapokban lehetséges, hogy tömegmeditációk lesznek közzétéve ezeknek a forgatókönyveknek az enyhítésére, amennyiben szükséges:

A Vízöntő Kora aktiválás eredményeként a dupla Párizs/Versaille-i Istennői örvény részlegesen aktiválva lett:


Ami most szükséges az egy Rózsa Rendje csoport Párizsban, heti rendszerességű, fizikai találkozókkal.

Ugyancsak szükségesek Tachyon kamrák Olaszországban, Velencében és Rómában. Van egy szponzorunk aki finanszírozza a kamrák kivitelezését, nekünk csak arra a személyre lenne szükségünk Rómában és Velencében aki hajlandó lenne ennek a Kamrának az őrzője és házigazdája lenni ennek a két városnak a területén. Ilyen személyek (CSAK azok akik Rómában és Velencében élnek) írjanak a project501@tutanota.com -ra további instrukciókért.

A Fényerők azt mondták, hogy az emberiség történelmének e válságos időszakában a Tachyon Kamrák hálózatának bővítése a legmagasabb célt szolgálja a bolygó azon részein, ahol jelenleg még nem elérhetőek:


A Fényerők azt is javasolták, hogy a Sárkány fejlesztésű fejlett lézer technológia használata is segíthet a Fénymunkásoknak és Fényharcosoknak ezekben az erőt próbáló időkben:


Jóllehet a következő néhány hónap nagyon változékony lesz, fontos, hogy a Vízöntő Kora manifesztálására fókuszáljunk.

A Fény Győzelme!

Fordította: MCCS
magyar nyelvü bejegyzés:
angol nyelvü bejegyzés:

2020. július 1., szerda

Cobra Előzetes jelentése a Vízöntő Kora Aktiváció 2. részéről

A kritikus tömeget elértük. Teljes beszámoló körülbelül egy héten belül lesz megosztva. 
A Fény győzelme!


Eredeti bejegyzés: