2020. november 19., csütörtök

FM144 - Cselekvésre való felhívás (Békés Istennö / a Fény Harcosa)


A Cabal tovább nyomja a lezárásokat, és ahogy márciusban közöltük ezen a blogon, most a katonaságot is alkalmazzák annak végrehajtására.


Energetikai szempontból az elmúlt heteket heves harcok jellemezték a Fényerők és a Sötétek között a magasabb síkokon. A Sötétek egzotikus fegyverekkel energetikailag megtámadták a különböző Istennöi Örvényeket Európában.

Ebben az időintervallumban fizikai földrengés volt Nyugat-Törökország és a görög Szamos-sziget között, amelynek következtében cunami sújtotta a partot, nem messze az ókori Efézus romjaitól:


A Szüz Mária házhoz nagyon közel van:



Ugyanakkor több terrortámadás is történt Európában, pontosabban Franciaországban (egy nizzai templomban lefejezett nővel) és Bécs belvárosában (egy zsinagóga közelében). Sőt, a bajorországi (Németország) jezsuita templomban Szűz Mária szobrát is lefejezték (és arcmaszkot adtak hozzá!):


Fizikai szempontból a Cabal megosztottságot akar teremteni az európai keresztények és muzulmánok között (Amerikában a republikánusok és a demokraták között / világszerte a koronában hívők és a maszk tagadók között), törvényeket akarnak bevezetni a még nagyobb felügyelet érdekében:


És katonákat akarnak az utcákra, pont mielőtt a lezárások életbe lépnének.


" Ezek a terrortámadások Franciaországban és Ausztriában rögtön utána jöttek, hogy ezek az országok bejelentették a zsarnoki új lezárásokat "a Covid miatt". Most már mindkettőjüknek van egy kényelmes mentsége a masszív rendör állam jelenlétére, ha az állampolgárok fellázadnak a bezárások ellen."

De magasabb perspektívából nézve a fő cél a bolygó örvényeinek és a Ley vonalaknak a megzavarása ... mert hát ez még mindig a Ley vonalak játéka. 

Sok ilyen vonal a nagyvárosokban található, különösen a kormányzati kerületekben, és a Cabal félelme, hogy a felébredett lakosság (békésen) menetel ezen vonalak mentén (például néhány hónappal ezelőtt Németországban, Berlinben), mivel ez hatalmas hatással van a bolygó kollektív tudatára.

Ez is az oka annak, hogy meg akarják tiltani az összejöveteleket, és bezárják otthonaikba az embereket. De mivel ez természetesen egy kiegyensúlyozó cselekedet, mivel ma már tüntetések vannak a világ szinte minden városában.

Emiatt a Sötétek megpróbálják megragadni a tüntetéses mozgalmakat azzal, hogy hamis vezetőket tesznek ezek elé (némelyiküket ténylegesen a reptiliánok szállták meg). A cél az, hogy az ilyen összejöveteleket - ha a rendőrség még nem oszlatta fel - lefullasztják vagy szórakoztató eseménnyé változtatják, amely felébreszti az embereket, de nincs megfelelő hatással a bolygó rácsára. Kísérleteket tesznek arra is, hogy az ilyen eseményeket kivigyék a városokból, távol a Ley-vonalaktól.

Azonban az ébredő és ellenálló lakosság menetelése energiaörvényt hoz létre a Ley-vonalak mentén, amely belép a bolygórácsba, és az egész világon befolyással van az emberekre. Így történt ez a közelmúltban Németországban, ezúttal Lipcse városában, ahol az emberek kitörtek a rendőrségi blokádból és békésen meneteltek a belvároson keresztül.


Ilyen menet már 1989-ben megtörtént, amely után a berlini fal leomlott.

Tehát, mint ellenintézkedésként az irányító hamis tüntetők ellen, a Fényerők jelenleg a Galaktikus Konföderáció magas rangú tagjait juttatták a felszínre, akik éppen ebben a pillanatban léptek be az emberi avatarokba (walk in-eken keresztül), hogy a felszíni ellenállást a helyes irányba tereljék és még több embert felébreszthessenek, mert ez most már rendkívül fontos.

A Sötétek megpróbálnak kapcsolatot teremteni a második világháború régi náci ütemtervével, és a járvány segítségével megpróbálják újratelepíteni az akkori fasiszta rendszert ebben az idővonalban.

Pontosan ugyanazokat a mintákat használják, csak a név változott: a Könyvek égetése most internetes cenzúra, az 1933-as engedélyezési törvény immár a fertőzések elleni védelemről szóló törvény, az árja személyi igazolvány immár immunitási tanúsítvány ... és amik akkor a zsidók voltak, ma a maszk elutasítók.


A légitársaságoknál valószínűleg az utasoknak fel kell iratkozni egy "egészség engedélyre" amely tartalmaz egy digitális oltási bizonyítványt a Covid-19 ellen mielőtt megengednék a repülést, egy új riport szerint. 

Még az épületek is ugyanúgy néznek ki, ha összehasonlítjuk például a nürnbergi Reichstagot a tervezett új berlini épülettel ...



Tömeges teszteléssel ezúttal a teljes populáció DNS-adatbázisát is létrehozhatják.

Már nyáron írtam, hogy tombol a harc ezzel a náci Cabal-frakcióval, amely során figyelembe kell venni, hogy végső soron negatív okkult erők állnak mögötte, akkor és most is, az úgynevezett fekete mágusok.

Az összes politikus vagy filantróp, aki jelenleg ezt a totalitárius rendszert hirdeti, csak beszélő bábuk, távirányítású robotok, és ez nemcsak szimbolikusan értendő. Valójában sok jelenlegi vezető teljesen üres az elméjében, amikor az emberek elé állnak.


Azt mondják, amit el kell mondaniuk (alapvetően csatornázzák a Sötét Hűbérurukat), aztán visszakúsznak otthonaikba, és néhányan onnan még a föld alá is mennek, a Cabal menedékházakba. Így a Cabal habozás nélkül képes végrehajtani ezeket a brutális intézkedéseket. Az igazi bábmesterek még a felszínen sincsenek ... részben még a fizikai világban sem.

Azonban, a Fényerők jelenleg lépéseket tesznek ezen frakció ellen, és ebben az éjszaka folyamán sok felszíni Csillagmag vesz részt az asztrális síkokon. Tehát, ha bármely olvasó heves harcokban vesz részt az éjszaka folyamán, és úgy véli, hogy csak álmodták az egészet ... elmondhatom, hogy nem, valószínűleg részt vettél egy asztrális műveletben.


A Fényerők továbbra is mondják, hogy bármennyire kaotikus is legyen kívül, Csillagmagként bíznod kell abban, hogy bizonyos fokig védett vagy. Információim szerint a csillagmagok nem lesznek „kényszerítve” COVID-19 oltásra.

Emellett nem szabad túlságosan belemenni ebbe a Pro Trump / Anti Trump vitába, csak azokat az energiákat oszlatja el, amelyek fontosabbak más dolgokhoz, például tömeges meditációkhoz.

Az egyik meditáció már folyamatban van, különösen Németország számára, hogy az 1933 óta tartó lakosság alapvető jogaiba megakadályozzák a legnagyobb kormányzati beavatkozást:


Fontos lesz szemmel tartani az Egyesült Államokat is meditációkkal, mert amint kiderül a választások győztese, ott még nagyobb káosz fog kitörni.

Fontos lesz az is, hogy a középpontunkban maradjunk, és segítsünk a többi embernek, akik nem tudják felfogni, mi történik itt, különösen, ha a mátrix végre összeomlik.

Mindezeknek a látszólagos negatív forgatókönyveknek csak egy oka van, vagyis az, hogy a Sötét Uralom ideje letelt. Ezeknek a turbulenciáknak valahogy azért is meg kell történniük, mert túl sok ember még mindig mélyen alszik.

De nem vagyunk egyedül ebben; szövetségeseink sokkal közelebb vannak hozzánk, mint sokan hiszik, vagy talán sokan elfelejtették ...


Fordította: Kira Sakura
eredeti angol bejegyzés:

Cobra - VÍZÖNTŐ KORA VÉGSŐ AKTIVÁCIÓ 2020. DECEMBER 21.

Újra itt az idő, hogy cselekedjünk! Itt az idő, hogy kezünkbe vegyük világunk sorsát! Mindannyian egyetértünk, hogy a bolygó felszabadítása túl sokáig tart. Itt a lehetőség, hogy közösen felgyorsítsuk a folyamatot. Ezért kihasználjuk az erőteljes Jupiter-Szaturnusz nagy együttállást december 21-én, hogy egy portált hozzunk létre, melyen keresztül egyesíteni fogjuk tudatosságunkat és be fogjuk indítani azt a folyamatot, ami a Vízöntő Korába fog minket vezetni.

Terjesszétek ezt a hírt! Osszátok meg világszerte! Jelentessétek meg weboldalaitokon és blogjaitokon. Hívjátok meg a spirituális csoportokat, hogy csatlakozzanak hozzánk. Ha ismertek alternatív médiát, küldjétek el nekik. Facebook csoportot is létrehozhattok helyi csoportok részére, akik lakóhelyetek környékén végzik a meditációt. Szükség van egy fő Facebook csoportra is ehhez az eseményhez. YouTube videót is készíthettek.

Tudományos vizsgálatok is megerősítették már a tömeges meditáció pozitív hatásait az emberi társadalomra, így ha mindannyian részt veszünk ebben a meditációban, tényleg segíthetünk közelebb hozni a Vízöntő Korát:



Ez az aktiváció segít a Fényerőknek lehorgonyozni a Fény energiáját a bolygó felszínén, hogy tovább stabilizálja a idővonalat, mely bevezet az oly régóta várt Vízöntő Korába. Az egyetlen leghatékonyabb tényező, aminek a felszíni lakosság birtokában van, az a meditációt végző emberek száma, amivel felgyorsíthatják a folyamatot.

El tudjuk érni a meditációt végző 144000 ember kritikus tömegét! De akár az 1 milliót is! Ez világszerte hatalmas gyógyító láncreakciót fog teremteni az energiamezőben.

2020. december 21-én a Jupiter-Szaturnusz együttállás befejezi a 2020-as Vízöntő Kora idővonal csillagkaput, ami január 12-én nyílt meg a Szaturnusz-Plútó együttálláskor, a fordulópontja a június 30-ai Jupiter-Plútó együttállásakor volt és december 20-án, a Jupiter-Szaturnusz együttállásakor záródik majd be:


A célja az egész 2020-as Vízöntő Kora idővonal csillagkapunak, hogy stabilizálja a bolygó számára a Vízöntő Kora pozitív idővonalat. 2020-ban, a sötét erők mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy megakadályozzák a pozitív Felemelkedési Idővonal manifesztálását. Ez most a MI kollektív lehetőségünk arra, hogy a pozitív Felemelkedési idővonal lehorgonyzásra kerüljön örökre, és hogy biztosítva, stabilizálva legyen a bolygószintű felszabadítási folyamat hátralevő részeinek a zökkenőmentes és gyors bekövetkezte.

Sok erőteljes asztrológiai konfiguráció lesz decemberben, melyek elvezetnek minket a december 21-i fő aktiváláshoz. Minden egyes állás egy lépcsőfok lesz a fő aktiválásunk felé. Az első, egy Plútó-Eris négyszög lesz december 10-én, mely 22:06 (UTC) -kor pontosul be. Aztán, lesz egy Teljes Napfogyatkozás december 14-én 16:14 (UTC)-kor. Ezután, a Szaturnusz be fog lépni a Vízöntőbe december 17-én 05:04-kor (UTC) és a Jupiter pár nappal később, december 19-én 13:08-kor (UTC) ugyancsak belép a Vízöntőbe.

A Plútó-Eris négyszög a harcos istennő energia, mely küzd a fennálló hatalmi rendszerrel szemben. A december 14-i Teljes Napfogyatkozás pedig egy változó keresztet fog alkotni a Nap, Hold és Merkúr együttállásnak, kvadrátolja a Neptunuszt, kvadrátolja a Holdcsomópontot, kvadrátolja a Vestát. Ez az energia, sok helyen, hirtelen csalódást/kiábrándulást fog hozni a felszíni lakosság számára. A Szaturnusz és Jupiter Vízöntőbe való lépése elkezdi majd behozni a nagyon szükséges Vízöntői energiákat a bolygó felszíne számára, legalább egy nagybolygó vagy kisbolygó onnantól kezdve a Vízöntőben marad a 2043-as évig.

7

A nagy Jupiter-Szaturnusz együttállás december 21-én, az első nagy együttállás a Vízöntőben 1405 óta, és ez pontosan a téli napforduló napján történik meg. Ez az a pillanat, amikor a régen várt Vízöntő Kora energiák végre elkezdenek beáramlani:



Ez a legközelebbi nagy együttállás 1623 óta, a Jupiter és a Szaturnusz olyan közel lesznek együtt, hogy majdhogynem úgy fognak tűnni, mintha egyetlen csillag lennének. A teleszkóp lencséjében mindkét bolygót nagyon közel láthatod majd egymáshoz, sok holdjuk, majdhogynem láthatóan összeér:


A Jupiter és Szaturnusz a Vízöntő 0 fok 29. percén egy pontos trigont alkot a Plejádok/Fiastyúk csillaghalmaz legfényesebb Alcyone csillagával (Ikrek 0. fok 17. perc), és az M87 jelű ún. Szuper Galaktikus Központtal (Mérleg 1. fok 13. perc a Szűz klaszterban), ami a galaktikus szeretet forrása az Univerzum ezen területén. Ez az átfutó trigon a kozmikus szeretet extrém erős energiáit hozza a bolygóra, ami segít kiváltani a Vízöntő korba való átmenetet. A kozmikus szeretet energiák innen, a Szűz szuperklaszterben lévő M87 jelű Szuper Galaktikus Központból fognak érkezni, és sokkal erősebb lesz, mint az AION portál aktiválása során az M87-ből a Földre érkező villanás volt.



Magyarul itt:


Pontosan december 21-én a Jupiter-Szaturnusz együttállásának pillanatában végezzük a Vízöntő Kora meditációnkat, ami 18:22 UTC. Ez megfelel 10:22-nek Los Angelesben PST, 11:22-nek Denverben MST, 12:22-nek Chicagóban CST, 13:22-nek New Yorkban EST, 18:22-nek Londonban GMT, 19:22-nek Párizsban CET, 20:22-nek Kairóban EET, december 22-e kedd 2:22-nek Tajpejben és Pekingben CST, december 22-e 3:22-nek Tokióban JST és december 22-e 5:22-nek Sydneyben AEDT.

Itt ellenőrizheted a saját időzónádra vonatkozó időpontot:


Instrukciók:

1. Használd a saját technikád, ami ellazult tudatállapotba visz.

2. Jelentsd ki azt a szándékod, hogy eszközként használod ezt a meditációt, hogy társteremtője legyél annak a beindításnak, ami majd elindítja a Vízöntő Korát.

3. Hívd be az Ibolyalángot annak elsődleges Forrásából, hogy védelemmel vegyen körbe a meditáció alatt és után. Kérd meg, hogy alakítson át mindent, ami nem szolgálja a Fényt.

4. Képzelj el egy ragyogó fehér Fényoszlopot, amint a Kozmikus Központi Napból kiáradva szétszóródik az Univerzum összes galaxisának Központi Napjához. Majd képzeld el, hogy ez a Fény áthalad az M87 galaxison, majd belép a Galaktikus Központi Napon keresztül, majd áthalad a Galaxisunkon, majd a Naprendszerünkbe érkezik és áthalad a Naprendszerünk összes Fénylényén, majd a Holdpálya alatti téren, majd a Föld bolygó minden lényén, valamint a testeden keresztül a Föld középpontjába.

5. Képzeld el, hogy ez a Fény átalakítja az összes még meglévő sötétséget a Földön, meggyógyít minden egyenlőtlenséget, eltöröl minden szegénységet és bőséget hoz az emberiség számára. Képzeld el, ahogy az Istennő lágy, rózsaszín Fénye körbe ölel minden lényt a Földön és meggyógyítja az érzelmi testüket. Képzeld el, hogy elkezdődik a Vízöntő Korának egy új nagy kozmikus ciklusa és tiszta Fényt, Szeretetet és Boldogságot hoz minden lény számára a Földön. Képzeld el a saját tökéletes életed az új Vízöntő Korban.

A meditáció javasolt időtartama 20 perc.

Frissítések a Vízöntő Korával kapcsolatban:



Fordította:MCCS
magyar bejegyzés:


2020. november 12., csütörtök

Cobra - Rövid üzenet a felszíni lakosságnak - 11.11.2020

Sokan aggódnak az amerikai (Amerikai Egyesült Államok) választások kimenetele miatt. A Fényerők azt mondják, hogy bárki is lesz az elnök, nem befolyásolja a bolygó felszabadításának teljes tervét. Arra is kérik az embereket, hogy engedjék el az érzelmi kötődésüket és az érzelmi túlfűtöttségüket a választások kimenetélt illetően, mivel az aggodalom, a harag, a félelem, a frusztráció és a bizonytalanság generálta energiákat az arkhónok begyűjtik, felnagyítják és terjesztik, szétosztják a bolygó energiarácsán keresztül.

A Fényerők azt is kérik mindenkitől, hogy csökkentse a polarizációt és Lelkük megtestesüléseként tekintsen a többiekre, függetlenül azok politikai irányultságától.

Mindenesetre az elnökjelöltek egyike sem hibátlan, mindketten bizonyos fokig kapcsolatban állnak a sötét erőkkel:


A választásoknak még NINCS vége, és azt a szövetségi törvényeknek megfelelően kell befejezni:


Oroszország, Kína, Brazília és sok más ország nem ismerte el Bident megválasztott elnöknek, arra várnak, hogy ahhoz, hogy az új elnököt elismerjék, bárki is legyen az, az eljárások törvényesen befejeződjenek:




Komoly kijelentések történtek a választási csalásokról:


A Fősodratú média azt a parancsot kapta, hogy ne vizsgálódjanak ez ügyben és ne számoljanak be erről:


Mindenesetre, a jogi lépéseket megtették:


Mert szükség van az átláthatóságra:



Legfőképpen, vissza kell fókuszálnunk a mi optimális Felemelkedési idővonalunkra. A november 11-i meditációnk pár óra múlva kezdődik és örülünk ha csatlakozol hozzánk:


Magyarul itt:


A Fény győzelme!

Fordította:MCCS

Angol bejegyzés:
magyar bejegyzés:

2020. november 7., szombat

Idővonal Korrekció meditáció november 11. 11:11 Promóciós Videó és vezett változat

 

Magyar vezett meditáció


Meditációs instrukciók:

(a meditáció javasolt időtartama 20 perc):

1. Használd a saját technikád, mely ellazult tudatállapotba visz.

2. Jelentsd ki azt a szándékod, hogy eszközként használod ezt a meditációt arra, hogy segítségével beindítsd azt, hogy az idővonal visszaváltson a Vízöntő kora optimális idővonalára.

3. Hívd be az Ibolyalángot annak elsődleges Forrásából, hogy egy védelmi kört alkosson körülötted a meditáció közben és a meditáció után. Kérd, hogy alakítson át mindent, ami nem szolgálja a Fényt.

4. Képzelj el egy ragyogó fehér Fényoszlopot, amint a Kozmikus Központi Napból kiáradva szétszóródik az Univerzum összes galaxisának Központi Napjához. Majd képzeld el, hogy ez a Fény belép a mi Galaktikus Központi Napunkon keresztül, áthalad a Galaxisunkon, majd a Naprendszerünkbe érkezik és áthalad a Naprendszerünk összes Fénylényén, majd a Föld bolygó minden lényén, valamint a testeden keresztül a Föld középpontjába.

5. Vizualizáld, hogy a Fény visszaváltja a planetáris evolúciót az optimális idővonalra. Képzeld el, hogy eltávolít minden még megmaradt sötétséget a Földről, meggyógyít minden egyenlőtlenséget, eltöröl minden szegénységet és bőséget hoz az emberiség minden tagja számára. Képzeld el, hogy puha rózsaszín Istennői Fény ölel át minden létezőt a Föld bolygón, és meggyógyítja az érzelmi testüket. Vizualizáld, hogy a Vízöntő korának új, nagy kozmikus ciklusa elkezdődik, ami tiszta Fényt, Szeretetet és Boldogságot hoz el mindenki számára a Földön. Képzeld el a saját tökéletes életedet az új Vízöntő Korban.

A Fény győzelme!


Bövebb információ: