2021. február 28., vasárnap

Fm144 - Telihold Frissítés



Az elmúlt hónapokban sokan még a Csillagmag közösségben is túlságosan elvoltak foglalva az olyan világi témákban, mint a politika. Ez nemcsak időpazarlás, hanem energia elhasználás is, különösen akkor, ha bizonyos események nem úgy történnek, ahogy az emberek előre várták.

Csak azt mondhatom megint, hogy a Fényerők nem törődnek a politikusokkal, nem játszanak fontos szerepet (Putyin kivétel volt az elmúlt évtizedben, de ebben az évtizedben ezt jelenleg nem tudom megerősíteni).

A másik probléma azok a dátumok és időszakok, amikor valaminek állítólag történnie kell, vagy nem. Amit a Föld felszínén időnek érzékelünk, mondjuk például néhány napos időtartam, egész hetekig, hónapokig vagy akár évekig is eltarthat a világegyetem más bolygóin. És a bolygókon kívül létezik egy úgynevezett "Csillagidő", amelynek keretében a Fényerő is működik.

A Fényerők nem számolják a napokat és a hónapokat, ahogyan mi egész évben. Ehelyett figyelemmel kísérik a Földünkre alkalmazandó különböző idővonalakat, illetve az ezen idővonalak különböző szakaszait vagy kiváltó pontjait, amelyek további eseményekhez vezetnek.


A Vízöntő korába lépés óta a Csillagidő az egész Naprendszerünkre érvényes. Már nem arról van szó, hogy melyik hónapban vagy melyik évben vagyunk, hanem csak a Felemelkedés folyamatáról és arról, hogy melyik ponton vagyunk benne.

E folyamat során bizonyos szakaszok meggyulladnak, akárcsak egy rakétaindításkor.


És a következő szakasz éppen megkezdődött. A Fényerők jelenleg nagyon erősen dolgoznak a felszíni lakossággal, még akkor is, ha nagyrészt nem vagyunk tisztában vele. Aktiválták azt a protokollt, amely arra vezet, hogy egyre több ember ismeri fel e bolygó „hamis vezetőit”.

Ez is az oka annak, hogy világszerte egyre többen vesztik el hitüket a kormányokban és politikusokban, átlátva a világjárványon és a lezárások körüli színjátékon, és ezért tiltakoznak ellene:
Csak hogy tisztázzuk, a Cabal természetesen még mindig megpróbálja keresztül vinni az új világrendjét, de a Fényerők megerősítik, hogy a Felemelkedés idővonalán vagyunk .... és ez az idővonal stabil, még ha turbulenciák is vannak az út mentén!

A Fényerők továbbra is bátorítanak, hogy használjuk ki a lezárásokat és forduljunk befelé, tisztítsuk meg magunkat energetikailag, meditáljunk, csatlakozzunk a Forrással, tegyünk valamit a testünkért, főleg, ha lehet, menjünk ki a természetbe.


Mert még mindig fontos, hogy folytassuk a felkészülést a Felemelkedésre fizikailag és mentálisan. 

További felhívás a Felemelkedési folyamatot támogató tömeges meditációkra:



Szintén javasolt az extra energia védelem alkalmazása, különösen ezen a Szűz teliholdon, mivel az Arkhónok néhány támadást terveztek az Istennő ellen, a Fényerőkkel már a helyükön vannak, hogy elhárítsák azokat. Mindazonáltal fokozott energetikai védelem javasolt a felszíni lakosság (különösen a nők) számára ezen Telihold idején és az azt követő napokban.


A Fényerők továbbra is azt állítják, hogy a Csillagmagokat nem fogják kényszeríteni az oltásra. Természetesen a Cabal ezt a hátsó ajtón keresztül próbálja megtenni azzal, hogy az oltottaknak nagyobb szabadságot biztosít, mint a be nem oltottaknak, de az ellenállás erősödik ezen tervek ellen:
És természetesen a Fényerők azt is tanácsolják, hogy NE oltasd be magad, ha néhány csillagmag komolyan fontolgatja ezt. Azok, akik aggódnak olyan családtagok vagy barátok miatt, akik sajnos még alszanak, és be akarják oltatni magukat, miután szembesítették őket minden ténnyel ... nos, ez a szabad akaratuk.

Itt az ideje, hogy az emberiség felébredjen, és azok számára, akik még mindig a mátrixban vannak, és elhisznek mindent, amit a kormány és a média mond nekik, az ébredés folyamata sokkal nehezebb lesz.

De még ha ezek az emberek utólag rá is jönnek, hogy tévedtek, még az oltás után is léteznek olyan módszerek, amelyek megtisztítják a testet, még akkor is, ha a vakcina megváltoztathatja a DNS-t. Vannak olyan emberek a felszínen, akiknek a legsúlyosabb sugárkárosodást (amely a DNS-t is megváltoztatja) sikerült egzotikus technológiák nélkül orvosolni, egyszerűen egészséges táplálkozással, például nyers vegán ételekkel:


Ez arra az időre vonatkozik, amíg a felszabadítási folyamat még folyamatban van. Miután a bolygó felszabadult, minden úgyis megfordul és meggyógyul.

A Felemelkedés idővonal fut, de az emberiségnek természetesen fel kell készülnie:


Cobra - Bolygószintű Helyzetjelentés - 2021.02.18.

A chiméra csoport eltávolítása folytatódik. Az Ellenállásnak sikerült kitisztítania a chiméra földalatti bázisainak zömét és ott jelentős, villámháborús áttörést értek el Február 10-én és felülkerekedtek a földalatti térségben.

A Fényerőknek szintén sikerült megtisztítania/feloszlatnia a chiméra majdnem minden negatív kvantum szuperpozíciós exotikus fegyverét és technológiáját és megszűntették az ún. Schwab kvantum mátrix éterikus skaláris technológiát, ami a fő energiamező volt a Pénzügyi Újraindítás mögött.

Most, hogy ez a Schwab mátrix felbomlott, a cabal teljes sötét terve lassan szétesik.

A felszínen lévő Sárkány Társaságok nagyon aktívak a színfalak mögött és aktív ellenintézkedéseket tesznek a Jezsuiták és az ő Pénzügyi Újraindítási terveik ellen.

Úgy tűnik, hogy az emberiség egyre közelebb kerül a nyájimmunitáshoz, ahogy a napi koronavírusos esetek száma tovább esik:


Nagyon sok ember, különösen az étteremtulajdonosok, aktívan szembeszegülnek a lezárási parancsokkal és világszerte nyitva tartják az éttermeiket:






A képen: Maszk mentes, Oltás mentes, Teszt mentes, Félelem mentes - Teljesen szabad & Igazsághoz igazodó

Az emberek törvényesen és politikailag kezdenek el szervezkedni, a lezárásokat okozó caballal szemben:



Az emberek kezdenek ráébredni, hogy a lezárásokat a jezsuita irányítás alatt álló Hszi (Csin-Ping) rendelte el....:


...és az ugyancsak jezsuita-kontroll alatt álló Biden folytatja:



Az Akadémikus vizsgálatok bebizonyították, hogy sokkal nagyobb mértékűek a lezárások káros hatásai, mint azok előnyei:


A Bayes-féle statisztikai elemzés 99,8%-os biztonsággal bebizonyította, hogy a SARS-CoV-2 vírust laboratóriumban állították elő...:


...és a PCR tesztek álpozitív módszere leleplezésre került:


Az ellenállás ("helytállás") NEM eredménytelen, hiszen egyre többen reagálnak az új Vízöntő energiáira:


Az Ezüst egy nagyon erőteljes eszköz, ami kiveheti a cabal kezéből a hatalmat, át az emberek kezébe.

Először jött az Ezüst beindító...:


Magyarul itt:


...és kikövezte az utat az Ezüst présnek:





A képen: A Bankok kifogynak az ezüstből? Akkor egyenek papírt. Most, hogy a kvantum szuperpozíciós sötét technológiák már majdnem eltűntek, Szeth alagútjai szintén majdnem eltűntek, az implantátumok már nincsenek többé kvantumszinten összezavarva. Ez megkönnyíti a spirituális fejlődést, és megkönnyíti az implantátumok eltávolítását, mivel ha most kezded el tisztítani az implantátumaidat, többé már nem tisztítasz minden más implantátumot a planetáris rácsban is.

Nos, ha vezettetést érzel, csatlakozhatsz ahhoz a csoporthoz, akik rendszeresen implantátum eltávolító üléseket tartanak:


Illetve nézd meg a videójukat itt:


A Fényerők azt kommunikálták, hogy elérkezett az ideje annak, hogy elkezdjük a planetáris energiarácsot a sötétek kezéből kivenni és átvegyük azt újra, a mi kezünkbe. Ezért azt kérik mindenkitől, -aki vezettetést érez-, hogy olyan gyakran végezze el az 'Élet virága' meditációt a bolygóért, amilyen gyakran csak lehetséges:


Magyarul itt:



Magyar vezetett meditáció itt:


Mi naponta 4 óránként végezzük ezt a meditációt és folytatjuk egészen az Eseményig:


Magyarul itt:


A Fény Győzelme!

Fordította: MCCS
magyar blog:
angol blog: