2020. március 1., vasárnap

Cobra helyzetjelentése - A Végidő Őrület Folytatódik

Amikor egyértelművé vált, hogy Kína legyőzi a koronavírust, a cionista sötét erők ügynökei három újabb, a wuhani törzstől eltérő, genetikailag módosított vírustörzset engedtek szabadon, kulcsfontosságú területeken az elmúlt héten.

Az elsőt Dél-Koreában egy olyan vitatott szekta köreiben, aminek a vezetője Jézus inkarnációjának vallja magát, aki majd 144.000 visz magával a Mennybe.

A másodikat az iráni kormány legmagasabb szintjének köreiben:

A harmadikat Olaszországban, Milánó közelében azzal a céllal, hogy elnyomja az észak-olaszországi Istennő Örvényt és megkönnyítse a vírus elterjedését Európában:

Ezért belevesszük mindhárom területet a vírus megállítását szolgáló fő meditációnkba:

Magyarul itt:

Az Olaszországért folytatott külön meditáció továbbra is aktív és nagyon szükséges:

Magyarul itt:

Annak ellenére, hogy az élet Olaszországban normalizálódni látszik:

Míg az olaszországi fertőzött területeken a cintamani rács mostanra sikeresen kiépült, szükségünk van arra, hogy cintamani kövek legyenek elásva Qomban és egyéb helyeken Iránban, valamint Daeguban és még máshol Dél-Koreában, amilyen gyorsan csak lehet.

Bárki, aki ezeken a helyeken vagy a környékükön tartózkodik és segíteni szándékozik, felveheti a kapcsolatot a cobraresistance@gmail.com címen további utasításokért.

Egyre több bizonyíték kerül a felszínre, hogy az 5G hálózatok komolyan veszélyeztetik az immunrendszert, és hogy ezek Wuhanban a magasabb (4%-os) halálozási arány fő okai:



Izraeli tudósok most azt mondják, hogy néhány héten belül elkészül a védőoltás:

Bizonyos források azt állítják, hogy ez a védőoltás a felszíni lakosság feletti ellenőrzést szolgáló biochipek új, erőteljesebb verzióit tartalmazza és ez a valódi oka annak, hogy szabadon engedték ezt a vírust. Elsősorban, hogy előkészítse az utat az 5G/ biochipek/ digitális pénznem/ társadalmi kredit pontszám/ önkarantén globális Új Világrend disztópiához.


Az Istennő békét akar és béke lesz. Béke Idlibben és környékén

Ennek tetejébe még eszkalálódik a konfliktus Törökország és Oroszország között:

Ami azzal jár, hogy menekültek ezrei lesznek útjukra bocsátva Törökországból Európába:

Ennek a helyzetnek a kezelésére létre lett hozva egy új meditáció:

Magyarul itt:

Ez az őrület mind a sötétség végső tisztulása az áttörés előtt.

A Fény győzelme!

Fordította: MCCS
Magyar nyelvü bejegyzés:
Angol nyelvü bejegyzés:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése