2021. január 25., hétfő

FM144 - 2021


A 2021-es év még csak most kezdődött, és a várakozásoknak megfelelően a kaotikus körülmények egyre növekednek.

A lezárásokat egymást követően meghosszabbítják, szigorítják, és az emberek mozgástere egyre korlátozottabbá válik. Az oltások nem változtatnának ezen:
És hirtelen a fertőzött polgárok táborairól is szó esik:


Szintúgy a karantén-elutasítókról is:
Ezenkívül a világ egyes részein megőrül az időjárás, amelyet részben a Sötétek mesterségesen hoznak létre (szintén az energetikai síkok révén):



Az áramkimaradásokról vagy az esetleges kimaradásokról egyre több jelentés érkezik, és mivel a Cabal bejelentette a "sötét telet", tanácsos mindig felkészülni egy ilyen eseményre:



Tehát az események sűrűsége egyre jobban növekszik, és mint már tavaly említettem, ennek a káosznak csak egy oka van: a Sötétek tudják, hogy az esemény közeleg, és pánikba estek. Ezért bebetonozták magukat és lezárták a bolygó felszínét a világjárvány felhasználásával és a globális lezárások bejelentésével:



Természetesen katonai erőt használnak erre, de másrészt a Fényerők tisztában voltak ezzel, és ezért a katonaság irányítása mindig is az elsődleges cél volt.

Tavaly nyáron ezen a blogon egy nagyobb horderejű hamis zászlós műveletre hívtam fel a figyelmet az ősz folyamán, amelynek semmi köze a COVID-19-hez. Utólag kiderült, hogy nagy valószínűséggel ez volt a választási csalás az Egyesült Államokban.

Ami az Egyesült Államok helyzetét illeti, egyértelmű, hogy a Cabal a lakosság maximális megosztását tervezte egészen egy polgárháborúig, lásd egy jól ismert család belső magazinjának címlapját:


Ebből a szempontból azonban ez az üzenet is érdekes:



Tehát fennáll annak az esélye, hogy az USA kiszabadulhat az úgynevezett deep state (mély állam - árnyékkormány) szorításából.

A választási csalás nem új keletű a nyugati világban sem, de a történelem során még soha nem történt ilyen mértékben, ennyire arcátlanul és szemmel láthatóan. Ennek az incidensnek a terjedelme a nagy vállalatokon keresztüli hatalmas cenzúrával kombinálva meghaladja a szeptember 11-ét is. És ahogy szeptember 11-e sok ember felébredéséhez vezetett, ez az esemény, valamint a megrendezett világjárvány egy igazi tömeges ébredéshez fog vezetni.

A következő napokban nem zárják ki a nagyobb hamis zászlós eseményeket sem, de már további felhívások érkeztek tömeg meditációkra, hogy a dolgok jó irányba mozduljanak az Egyesült Államokban:


A felszínen tapasztalható egész helyzet csak azt mutatja, hogy a felszabadító csata fizikailag egyre jobban láthatóvá válik. Mindazonáltal az aktuális események csak részleges nézete marad; sok más dolog a karanténon kívül folyik.

Az elmúlt hónapban a Sötétek negatív flottája szórványos, kétségbeesett, megtorló támadásokat hajtott végre a Földdel szomszédos bolygók ellen, mivel ezek a Föld lakosságának tudatemelkedésére gyakorolt hatásuk van. A Galaktikus Szövetség azonban képes volt gyorsan visszaverni ezeket a támadásokat az újrapozicionálás után.


Viszont a Fényerők képesek voltak felszabadítani a csapdába esett Csillaglelkeket a negatív földalatti létesítményekből, és gyógyítás céljából a hajókhoz juttatni őket.


Ennek során elfogták a Sötétek több negatív okkult kulcsfontosságú tagjait, ezek a tagok szörnyű atrocitásokat követtek el más Lelkek ellen ezekben a létesítményekben. A befogás során bekövetkező hatalmas ellenállás esetén a Fényerőknek lehetőségük van arra, hogy ezek a tagok érezzék mindazon szenvedéseket, amelyeket más Lelkekkel szemben elkövettek ebben és más életekben.

Ez a tapasztalás pusztán érzelmi és csak egy szempillantásig tart. De ez elég ahhoz, hogy ezeknek az egyéneknek a befogása és eltávolítása könnyen elvégezhető legyen. Közvetlenül a Központi Napra viszik őket.


Ezenkívül a Sötétek által ellopott fontos reinkarnálódott csillaglelkek további lélekrészeit is visszanyerték.

A Fényerők további tanácsa, hogy ne hagyd, hogy a kint zajló előadás túlságosan lehúzzon, ehelyett fontos, hogy továbbra is a középpontodban maradj. Célszerű a lezárás idejét felhasználnod gyógyulásra és meditációra, mert most tovább fog növekedni az energetikai kapcsolatod a Fényerőkkel.

Egyre több olyan Csillagmag van, akiknek a tudatát ma már nemcsak éjszaka, hanem nappal is eljuttatják a hajókhoz. És egyre több felszíni inkarnálódott kulcsfénymunkás képes megőrizni ezen emlékek egy részét.


Még akkor is, ha a helyzet a lezárások miatt komornak tűnik, a hangulat forrásponton van, és csak idő kérdése, hogy megbillenjen. Egyre többen nem viselik el a helyzetet, és egyes országokban a kormány már tehetetlen ellene:


Ugyanakkor az UFO nyilvánosságra hozatala is halad:


És csak idő kérdése, hogy a vadászok mikor lesznek üldözöttekké. Ebben a korban a hazugságok már nem tudnak helytállni. Jön a győzelem:



Fordította: Kira Sakura
Eredeti bejegyzés:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése