2019. július 16., kedd

Helyzetjelentés FM144 által - 15.07.2019


A Fényerök nagy müveletei folyamatban vannak. Biztonsági okokból nem sok információt lehet részletesen közölni, bár a hatások némelyike látható a legfrissebb hírekben.

Azonban az elmondható, hogy a chiméra elkészítette az utolsó idövonalat, hogy az emberiséget fogva tartsa.

Ha az idővonalakat egy üres téren át vezető utakként képzeljük el, akkor a Chiméra rendelkezik azzal a technológiával, hogy bevonja az ilyen utakat mesterséges szerkezeteikkel.


A nem fizikai síkon az ilyen szerkezetek úgy néznek ki, mint a hatalmas vasúti hidak, amelyeknek a gerendáin és kábeljein számtalan energetikai pók entitás vadul játszik, folyamatosan megfigyelve és buzgón helyrehozva azokat. Ezeken a Chiméra "Ùtvonalakon"  az emberiséget további évezredekig rabszolgaságban kellene tartaniuk.


A hangsúly itt a "kellene" szóra irányul, mivel ezt az idővonalat nemrég a Fényerök elvágták. 

Természetesen a Chiméra nemigazán lelkes ezért a müveletért, és minél erősebb a Fény a bolygón, annál rémültebbek és agresszívabbak lesznek a Rács belsejében lévő plazma pókok.

Ez jelenleg ahhoz vezet, hogy a nem fizikai pókok/csáp lények megpróbálnak észrevétlenül ráakaszkodni a kulcsfontosságú Fénymunkásokra vagy az otthonaikra megpróbálva elnyomni öket. Miután beakadtak, ezek az entitások negatív energiákat árasztanak az illetöbe vagy a helyiségbe, ami úgy néz ki, mint a polip, ami tintát ereszt ki (a nem fizikai szinten).


Ezek az energiák okozzák, hogy az érintett Csillagmagok rendkívül agresszívvá, depresszióssá (öngyilkossági gondolatokkal), passzivvá, kimerültté/fáradttá válnak, vagy súlyos pánikroham lesz úrrá rajtuk (néha mind egyszerre). Emellett álmatlanságot vagy rendkívül rossz alvást okozhat zavaró rémálmokkal.

Tehát ezeknek a támadásoknak a célja, hogy megszüntessék vagy legalábbis megakadályozzák a fontos fénymunkásokat, hogy ne tudjanak részt venni a Felemelkedési folyamatban.

Mivel az ezen a bolygón élő emberek túlnyomó többsége elvesztette a tisztánlátás képességét, a legtöbb ember nem ismeri ezeket a folyamatokat, támadásokat és manipulációkat, amelyek a nem fizikai birodalmakban zajlanak (egy másik oka annak, hogy a Rács képes volt ilyen hosszú ideig kitartani):

Szerencsére a legtöbb esetben fizikai jelek jelennek meg, amelyek valami rosszat jeleznek:

Például, ha egyre több fizikai pók fészkel az otthonodba, vagy úgy érzed, hogy naponta többször sétálsz keresztül pókhálón, akkor ez egy jele annak, hogy energetikai pókok vannak a környezetedben, vagy akár hozzád is kapcsolódnak, mert ezek a dolgok a fizikai birodalmakban is megjelennek.

A jó dolog az, hogy e jelek miatt azonnal, fizikailag és nem fizikailag is reagálhatunk.

Amint megtalálod a fizikai pókokat az otthonodban, azonnal távolítsd el őket. Nem kell megölnöd, elég ha elkapod és kirakod azokat.

Azután bele kell foglalnod magadat és az egész otthonodat a Fehér Fényoszlopba és az AN fehér tüzével megtisztítani mindent szobáról szobára, amíg úgy nem érzed, hogy minden lehetséges éteri pók vagy csápos entitás, valamint a mérgezö energiák fel nem szívódtak és semlegesítve lettek (ezek lehetnek csápos entitások akik csüngenek az aurán vagy nagy plazma pókok, akik az egész házon ülnek - csak szívj ki mindent, még akkor is ha elöször nehéz és sokáig tart, egy bizonyos ponton engedni fog).


Talán egy rövid ideig füstölővel vagy zsályával is füstölhetsz, ha valahol az otthonodban még rejtőzködik élösködö - nem tudják elviselni.

Tisztítás után energetikailag védd le magad és a helyiségeket. 

Talán ellenörizned kellene (például a Máriák templomaiban), hogy észrevétlenül telepítettek e energetikai implantátumokat. Az ilyen támadások során gyakran előfordul, hogy például energetikai elektródákat helyeznek el a szív csakra közelében, hogy így egyfajta energetikai áramütést vezessenek bele. Ez egyfajta módszer, amit a Sötétek szeretnek használni (de nem csak) a nökön, hogy így támadják meg az Istennöt.


Az Istennöröl beszélve, a Böség Arany Istennöje Abundantia már egy ideje a szférákban van a Föld körül és minden Csillagmag invitálva van arra, hogy kapcsolódjanak hozzá, hogy meggyógyuljanak, gondoskodásban részesüljenek és feltöltödjenek:



Bármikor hívhatod vagy elutazhatsz hozzá a meditációd alatt (de elötte védd le magad energetikailag, általánosságban is, mert a Telihold közeleg, ami azt jelenti, hogy a Sötétek megnövelik a támadásaikat).

Egy világméretű meditáció is zajlik a Holdfogyatkozás során, ami ismét egy különleges Teli Holdat jelent:

Mint mindig, minden Csillagmag, Fénymunkás és Fényharcos szívesen látott, hogy részt vegyenek benne:


Ez a helyzetjelentés befejezéséhez vezet. Egy gyönyörü Telihold és egy Holdfogyatkozás minden csillagmagnak a Terrán:


Fordította: Kira Sakura

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése